top of page

Varázslatos évet zártunk!

  • Jan 5, 2018
  • 2 min read

Újabb varázslatos évet zártunk a Művészeti Tanodával. Görbítettük már a teret is, a jövő géniuszaival bütyköltünk és táborokban is gazdag volt az évünk. A már megszokott és az új programjaink mellett még a festékes bödönöket is a nyakunkba vettük és új helyre költöztünk a tavaly. Az új év küszöbéről tekintünk vissza 2017 kalandokkal teli tanodás pillanataira, hogy az elmúlt év sikereiből erőt merítve frissen és jókedvvel nézhessünk szembe új kihívásokkal és még több érdekes programot szervezhessünk Nektek!

Az elmúlt évben több táborra került sor Hargita Megye támogatásával, az 1-4. és a 9-12. osztályosok számára. Bütyköltünk, a vizuális kommunikáció eszközeivel és technikáival ismerkedtünk meg, és a divattervezésbe is belekóstoltunk. Szórakoztunk és alkottunk közösen egy-egy héten át.

A Géniusz program megszervezésére is sor került a Székelyudvarhelyi Közösségi Alapítvány támogatásával, amely során az óvodások kerültek az előtérbe. Több héten keresztül jártuk a csoportokat és kerestük a szorgos kezecskéket, amelyek nem ódzkodtak egy kis festéktől. Festettünk, bütyköltünk, karácsonyi díszek és hűtőmágnesek készültek az új nemzedék művészpalántái által. Emellett a Csicsergő napközi rajztáblákkal és a résztvevő gyerekek pedig palettákkal gazdagodtak, a művészetekkel való megismerkedés mellett.

A 2017-es év egy új kezdet éve is volt, útjára indítottuk a 3D Akadémia nevű programunkat, amely nagy sikernek örvendve a tanodai órák keretében folytatódni fog! Ezen program által tekintetünket a jövőbe emelve betekintést nyertünk a 3D-s tervezés világába, használtuk a Photoshopot, az Illustrator-t, terveztünk térben - számítógépen és kézi rajzzal is, gyakoroltuk a perspektívát, valamint a tervezést követően a kivitelezés folyamatában is részesültünk. CNC marógéppel és lézeres vágó-, gravírozógéppel is megismerkedhettek a résztvevők a 3D-s nyomtató mellett. Ezen programunk megvalósításában is a Székelyudvarhelyi Közösségi Alapítvány sietett segítségünkre.

A külön-programok mellett egy kis időt szakítottunk a délutáni tanodai órákra is a költözést követően. Újabb tanárokkal, meghívott előadókkal, feltöltött készlettel és egyéb nyalánkságokkal vár majd mindenkit nagy izgalommal a Művészeti Tanoda csapata!


 
 
 

Comments


Recent Posts
Archive

Iratkozz fel hírleveleinkre!

  • White Facebook Icon

©2017 by Művészeti Tanoda. Varázsecset Egyesület Székelyudvarhely

bottom of page