top of page

Dobbantunk!

  • Jan 8, 2018
  • 1 min read

Az új évvel új lendület, új programok és izgalmas kezdetek járnak, (a megszokott jókedvről és a bevált, kedvelt programokról meg nem feledkezve!) amelyet megígértünk nektek, és bizony, ha megígértük, be is tartjuk! Lesznek a megszokott délutáni órák, folytatjuk a 3D Akadémiát, játszik majd a Szabad Szombat, de lesznek vakációs programjaink, sőt a Paint Cocktail is szárnyra kap majd. Az új helyen, kibővült csapattal, friss lendülettel és egyéb érdekességekkel várunk Titeket az új évben! Az új otthonunkról már hallhattatok, itt várunk Titeket az idén, kellemes, otthonos környezetben a Győzelem utca 4. szám alatt. Készleteinket feltöltöttük és újdonságokból sincs hiány. A változatos művészeti eszközök mellett a számítógépes tervezés is terítékre kerül. A 3D Akadémia folytatásaként a Tanoda keretén belül sor kerül majd számítógépes tervezőprogramok kezelésével való megismerkedésre is. Lesz itt Photoshop, Illustrator, 3D-s programok és minden, ami szem-szájnak ingere. Tervezünk és ki is vitelezzük a Patent Műhely közreműködésével.

Útjára indul egy új programunk is, amely a Szabad Szombat nevet viseli. Ennek keretén belül szombatonként kicsit szabadabb keretek között foglalkozunk majd a művészettel. Filmvetítések, művészettel kapcsolatos játékok, és egyéb szórakoztató jellegű művészeti foglalkozások kerülnek terítékre vegyes csoportok számára.

Paint Cocktail nevű programunk új szárnyakra kap! Itt a nagyobbak (18 éves kortól) kóstolnak majd bele a művészetek ízes-színes világába. Művészettel kapcsolatos vitaestek, az alkotási folyamattal egybekötve kezdőknek és haladóknak egyaránt. Alkossunk és társalogjunk együtt felszabadultan néhány ecsetvonás között egy kis finom bor társaságában!

A vakációkban sem feledkezünk meg Rólatok, hisz különleges programokkal és táborokkal várunk majd Titeket ebben az évben is, amikor az iskola szünetel. Az órarend szerinti óráink az idén sem maradhatnak el, friss, ropogós programjainkra jelentkezhettek a Jelentkezés menüpont alatt.

 
 
 

Comments


Recent Posts
Archive

Iratkozz fel hírleveleinkre!

  • White Facebook Icon

©2017 by Művészeti Tanoda. Varázsecset Egyesület Székelyudvarhely

bottom of page